Tűzfaltúra

Folytatódott Erzsébetváros értékeinek felfedezése munkahelyi programsorozatunk.

Ezúttal kerületi Tűzfaltúrán vehettek részt a Bischitz munkatársai, ami első kültéri programunk volt idén. Szerencsére a programhoz remek időt fogtunk ki. Erzsébetváros sok kis utcája rejt magában művészeti kincseket, ilyenek többek között a tűzfalak, melyeknek kreatív és színes falfestményei nemcsak esztétikai, hanem társadalmi és történeti jelentőséggel is bírnak.

A falfestmények jelentőségét mutatja, hogy még 2013-ban elindult egy „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban” című program a Neopaint Works, az Önkormányzat és a Trilak Festékgyár Kft. összefogásával. A cél a kerület színesebbé tétele volt, ügyelve arra, hogy Erzsébetváros belvárosi része műemlékvédelem alatt áll, vagyis szigorú előírások vonatkoznak a megjelenthető grafikákra.

Erzsébetváros művészeti gazdagságát mutatja, hogy tűzfaltúránk végül 2 órán keresztül tartott, s még így sem jutottunk a festmények végére. Körülbelül 25 falfestményt tudtunk végül megcsodálni és megismerni túravezetőnknek köszönhetően.

A program egyaránt volt szórakoztató és ismeretterjesztő, így mindenkinek csak ajánlani tudjuk, aki kicsit is érdeklődik a művészetek vagy a kerület története iránt.

káp3
kép2
kép1