Borkóstolóval egybekötött kirándulás az Idősek Programsorozat keretében

Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ 2018-ban is kiemelkedő figyelmet szentel az Erzsébetvárosban élő időskorú lakosoknak. Az idei évben egy több állomásos rendezvénysorozattal szeretnénk színesíteni időseink mindennapjait.

A programsorozat ötödik állomásaként október 3-án 200 fő látogathatott el a szekszárdi Fritz Borház és Panzióban megrendezett borkóstolóval egybekötött ebédre. A földalatti pincevendéglő különleges hangulatát, mely egy igazi lovagterem érzetét keltette, csak fokozta a régi korok zenéje. A résztvevőket Vattamány Zsolt polgármester úr köszöntötte. Az ebéd végeztével a muzsikusok által játszott nóták hatására a tánctér hamar megtelt.

A Fritz Tanya szőlőterületei a Szekszárdi borvidéken, a különleges mikroklímájú Aranydomb dűlőn találhatóak. Ez a területet méltán kapta az Aranydomb nevet, hiszen valóban “aranyat érő” borokat lehet itt készíteni. Ma 30 hektár egybefüggő területen gazdálkodnak, és boraik az elmúlt években rangos hazai és nemzetközi borversenyeken bizonyítottak. A világfajták mellett nagy hangsúlyt fektetnek a hazai fajtákra – mint a kadarka és kékfrankos -, mert véleményük szerint tökéletesen kifejezik borvidékük egyediségét.

Az Idősek Programsorozat következő programja egy disznóvágással egybekötött kirándulás lesz, melyre regisztrálni október 18-tól lehet a Humán Szolgáltató Projekt Irodájának elérhetőségein. Telefonon a 06/1-283-4891-es számon vagy a [email protected] e-mail címen.

Képgaléria