Egy nap a karácsony jegyében

2019-ben a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ az Egészségfejlesztési Pont szervezésében, Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával minden negyedévben valamely világnap, ünnep tematikájához kapcsolódóan rendezi meg „Egy Nap A … jegyében” programsorozatát.

Az idei utolsó, karácsonyi rendezvény december 13-án 09:00 – 14:00 óráig került megrendezésre, a Történetek Kávézójában. A nap első felében az Erzsébetvárosi magyar- angol két tanítási nyelvű általános iskola első osztályos tanulói változatos gyerekprogramokon vehettek részt, ahol többek között ünnepi receptekkel ismerkedhettek, kézműveskedhettek és ügyességi feladatokban próbálhatták ki magukat. 11 órától az Akácvirág Táncegyüttes tartott bemutatót, nagy sikert aratva kicsik és nagyok körében egyaránt.

A helyszínen egész nap lehetőség volt különböző egészségügyi szűrések igénybe vételére, a Humán Szolgáltató Központ szolgáltatásainak megismerésére, valamint Erzsébetváros Kártya igénylésére. Mindezeken felül a Humán Szolgáltató dietetikusa előadást tartott a karácsonyi ételek és a cukorbetegség kapcsolatáról, illetve személyre szabott tanácsadást tartott az érdeklődőknek az ünnepi receptek egészségessé alakításáról.

A Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ ezúton is kellemes ünnepeket kíván minden kerületi lakosnak!